anyatudja

Jelentem nem temettek el a bájglik, bár megpróbálták. De hősiesen küzdöttem és elpuszítottam őket egytől-egyig. This is SpartMUM!

Már többször homlokon csókolt a blogírás múzsája is, csak a kialvatlanság miatti félkómában mindig letöröltem az ihletet adó csókot egy taknyos zsebkendővel. 

A tárgyra térvén, nálunk is lezajlottak az ünnepek, végigjártuk a családi hadak útját és a karácsonyi kanosszát, sőt elbúcsúztattuk az óévet is, úgy, ahogy azt mindig is tesszük. Azaz kihívtam a gyerekorvost a beteg gyerekeimhez.

Nálunk már hagyomány, hogy december 31.-én és az azt követő újévben meginvitálom Attila doktor bácsit egy rapid randira. December 22-től január 11-ig tartott a szolid betegség mizéria, not bad. Ez szabadságból is sok, hát még ebből a hörghurutos -ugatva köhögős - 14.000-ért gyógyszert vásárlós - nem alvós állapotból... De, úgy tűnik, vége. Egy darabig. Úgyhogy végre klaviatúrát ragadhatok és feljegyezhetem eszmefuttatásaim a virtuális naplómba.

Amennyire hagyomány nálunk a gyerekorvossal való szilveszterezés, annyira nincs múltja a fogadkozásnak. Kérdem én, minek az?! Ha fogadalom gyártásba akarnék fogni, amúgy is inkább Adventben tenném (mivel az az egyházi év kezdete minálunk katólikusoknál /a hosszú ó nem elírás/). De idén, valamilyen oknál fogva engem is megihletett az alkalom és a petárdázásra fel-fel riadó gyerekeim és kutyám visszaaltatása, nyugtatása közben volt alkalmam gyártani egy-két hangzatos, akár be is tartható fogadalom-pontot. Néhányat azóta elfelejtettem, mondom, gyakorlatlan fogadkozó vagyok. Lehet, hogy a Men in black emléktörlőjét erősen felülmúló fényorgia (alias tüzijáték) néhányat kitörölt az akkor megfogalmazott pontok közül. Itt a lesta:

• Kevesebb Facebook, több minőségi idő.
• Kevesebb én, több mások.
• Kevesebb elnézés, több ránézés (szemkontaktus).
• Kevesebb panasz, több hála.
• Kevesebb aggodalom, több bizalom.
• Kevesebb félelem, több hit.
• Kevesebb ítélés, több szeretés.
• Kevesebb üvöltés, több türelem.
• Kevesebb feladat, több játék.
• Kevesebb csoki, több... Khm. Mivel helyettesíthető a csoki?

• Minden nap 6-kor felkelek.
• Minden nap kimegyek levegőzni a gyerekekkel.
• Minden nap este megfőzök.

"Többre nem emlékszem". Nemcsak a tüzijáték miatt, hanem mert volt nagyobb gondom is, mint állandóan előcitálni a betartani kívánt fogadalmakat. És ez a nagyobb gond, a gyerekeim hosszas betegsége, átkonvertálta a fogadalmakat egy jeligévé. Ebben a formában ez már sokkal tesztetősebb nekem, mint a fogadalomcsokor. Az én pontjaim egyébként is inkább életfeladatok... Szóval, 2016 számomra a küzdelem és a hála éve lesz, ez már most jól látszik.

Küzdeni két gyerek mellett gyerekjáték. Dackorszakban meg pláne. A hálaadás már korántsem az. Na, de ez most, amúgy is divat. Nem mintha bármikor is követtem volna az irányadó trendeket.

Apropó divat. Arra jöttünk rá a férjemmel a minap, hogy minden hihetetlenül gázos dolog könnyen kaphat divatos jelzőt, ha elég nagyban csináljuk. Lásd ombre haj. Ha 2 cm-es a lenövés az gáz, de, ha 25, az már ombre. Szerintem divatot csinálhatnánk, mi anyukák, a lehányt, összekent kismama ruhákból is, csak valami absztrakt minta alapján kéne összealkotni a gyerekekkel a kívánt ruhadarabokat. Ne csak a vállamon legyen hozzátáplálós tökös-répás-cukkinis püré, hanem érjen le két sávban a hátam közepéig és ott fogja csokorba egy jól irányzott tüsszentéssel odafestett nutellás kenyérfoszlány. Elől csorogjon végig a pasztell narancssárga püré szimmetrikusan két vékony csíkban, mint egy hózentróger. A nadrágtartó csatjait helyettesítse 2 megrágott és visszaköpött pörkölthús. Na, ez már művészet, kéremszépen. Amúgy is hódít a 3D-s póló. Ez igazán 3D, de lehet, hogy már több is. Jól átgondolva 4D, mert szaga is van. Nyami. 

DIAGNÓZIS

Visszatérve a betegségre. Az Anyamindentudás Egyetemén még nem szereztem diplomát, de a betegség témakörben tartott előadásokat és szemináriumokat már szép számban abszolváltam eddig. Orrszívásból már oktatói szinten vagyok. Lázmérő nélkül is tudok lázat mérni (homlokpuszival, a kézzel mérés nem pontos). Felsimerem a vírust (hirtelen felszökő magas láz) és meg tudom különböztetni tőle a bakteriális felülfertőződést (tartós alacsonyabb láz /38,0-38,2/; betegségben bekövetkezett javulás után visszaesés, tünetek újbóli megjelenése és/vagy rosszabodása). Könnyedén beazonosítom a fogzás tüneteit (nyálzás, rágás, nyűgösség, fehér pötty, ill. csík az íny felszínén, indokolatlan orrfolyás, megemelkedett testhő, netalántán láz). Kész forgatókönyvem van pangó orrváladék megindítására és kezelésére, azaz orrhigiénére (tengervizes orrcsepp, orrszívás, kevert orrcsepp vagy gyermek életkorának megfelelő orrcsepp) és az azt követő fuldoklásszerű köhögésrohamokra. Kívülről tudom bizonyos gyógyszerek és gyógyhatású készítmények mellékhatásait. Büszkén, mellkidüllesztve mondhatom, hogy minden betegségbéli tudásomhoz empirikus (!) úton jutottam hozzá. Sajnos.

A szakkönyvekből való hozzáolvasás esetemben több mint káros lenne, mondhatni kóros... Vállalt paramamiként egy gyermekbetegségekről szóló kézikönyv birtokba vétele és tanulmányozása családom széthullásához vezetne. Mindkét gyerekemet megbillogoznám egy gyógyíthatatlan betegséggel egyetlen tüsszentés, vagy gyanus pötty után. Az állandó aggodalomtól és hipochondriától zengő házból Apa fejvesztve menekülne a hegyekbe (minimum) remetének, és a végén a "Gyámügy", azaz a nagymamák elvinnék tőlem a gyerekeket... 

A tavalyi-idei mumus egy mezei hörghurut volt (nem lupus- ha már említsére került House doktor úr), nehezített pályán. Egyeske és Ketteske a leghatékonyabb köptetőkre és hörgőtágítókra allergiásak. És, ha valahol a váladék pang, az nem jó, az rossz esetben gyulladást okozhat, az meg aztén tényleg nagyon nem jó.

Az éjszakáink nagyon hasonlítottak egy jól megkomponált Bach fúgához. Egyeske belép, fuldoklik 3 ütemnyit, kiköhögi a fő témát, mire felkel és felel Ketteske egy téma varriánssal, erre belép Apa is nehány oktávval mélyebben, megismételve Egyeske fő témáját. És én? Én meg gyönyörködöm bennük és várom a reggelt vigyázban ülve egy fél fenéknyi fekhelyen a szülői ágyon keresztben alvó Egyeske mellett. Küzdünk.

Egyetlen vígszom, hogy minden elmúlik egyszer. De ez a betegség nem ismeri sajnos Quimby-éket és nem múlik most pontosan... Ezt érthetjük viccesen és érthetjük komolyan is. Egyeske és Ketteske betegségei nagy valószínűséggel elmúlnak és nem válnak krónikussá. És, most jön az a rész, ahogy Shrek mondta a filmben, hogy hálát adok, mert nem rákos a gyerekem, csak hörghurutos. És mi történik, akkor, ha egyszer, kétszer, egy hétig, két hétig nem alszom jól, vagy egyáltalán nem alszom? Semmi. Biztos szívesen cserélne velem bármelyik leukémiás gyerek édesanyja. Hála ezért.

TERÁPIA

Jócskán megkopasztott egészségpénztári kártyánk fölött görnyedve mantráztam sok-sok napon át, hogy "mikor lesz már ennek vége". Így nézett ki az előbb említett "ennek": 

A sokadik, de végleges, nem hajnali ébredés után egy villám villás reggelit követően elkezdtem nyakaltatni a mindennemű gyógyszereket és gyógyhatású készítményeket a gyerekekkel.

Kitérő: Nem szeretem a gyógyszereket. A betegségeket meg még kevésbé szívlelem. A homeopátiához nem értek, a természetgyógyászattal kapcsolatosan még nem alakult ki stabil álláspontom, illetve nem a gyerekeken kísérletezném ki azt, hogy mi a véleményem...  Az egyik túl nagy, a másik túl kicsi bizonyos jól bevált népi gyógymódokhoz. A hagymateát Ketteske még nem ihatja, Egyeske meg se kóstolja, mézet  a kisebb még nem ehet, a bátyja viszont nyakalja a maci alakú tartóból. Disznózsíros ruhába becsavarhattam volna Ketteskét, de nem ő volt a szűk keresztmetszet. A bátyján meg ezek az eljárások sem nagyon akarództak segíteni, már amennyit engedett belőlük magán elvégezni. Ő a betegségek gócpontjait tőlem örökölte. Mondtam is már az uramnak, hogy "Né' mán Apjuk! Ennek a gyereknek a hörgője tiszta olyan, mint az enyimé vót hátulgombolós koromba'!" 

A második, csak gyógyszerekből álló étkezés után kicsit inhaláltunk az elektromos inhalálóval. Nagyon megihlette ez az eljárás Egyeskét. Később engem is. Ugyanis, amíg a gép búgott, a televízió is Thomas-t duruzsolhatott. A párásító maszkja inhalálás után remek kiegészítőjévé válhatott a karácsonyra kapott szerelőasztalnak. Kis képzavarral munkavédelmi szemüvegként funkcionált. Én pedig a pipás-porlasztós gyógyszerek adagolojává neveztem át. Egyszerűbb, mint joghurtos dobozokat méretre vagdosni...

Kitérő: Nem, nem ez a hobbim, de egy kisgyerek, vagy csecsemő nehezen vehető rá egy mély lélegzetre, miközben valamit a szájában kell tartani. Ráadásul abból a valamiből egy furcsa hang kiséretében ki is jön egy adag furcsa állagú és ízű "levegő". Orvosi tipp, hogy egy joghurtos dobozzal toldjuk meg a gyógyszer pipáját és abba belenyomva a puffokat, már könyebb belélegeznie a hörgőtágítót egy csemetének. Főként azért, mert a pohár arcra helyezése következtében kilakult riadalomtól üvöltve igen jó nagyokat "sóhajt" a kis beteg...

Az inhalálás után a Nemzeti dalt idéztem a gyerekeknek. Legtöbbször a "Mit rákentek a századok, / Lemossuk a gyalázatot!" sort, miközben lekentem és/vagy bebugyoláltam őket eukaliptuszos krémmel és/vagy disznózsíros ruhával.

Kicsit játszottunk is az orrfújás/szívás, gyógyszeradagolások között, de a napjainkat az egészségessé válás jegyében töltöttük, azaz 24 órát leosztottunk 2-4 órás intervallumokra és a különböző szakaszokban, különféle készítményekkel üldöztük a gyerekeinket Apával, nagy egyetértésben.

Néha, nagy ritkán aludtunk is. De azt csak úgy mutatóba tettük. Pont csak annyit, hogy elmondhassuk, ez is megvolt.

KONKLÚZIÓ

A betegeskedés alatt bővült a familiáris szókincsünk is. Megismerkedtünk például a schokobons antibiotikummal, vagy a tictac köptetővel. Az első egy annyira borzalmas ízű gyógyszer, melyet gyorsan le kell kísérni egy csokigolyóval, hogy újból mosolygós gyereket lássunk. Míg a második egy mentolos mellékzöngéjű nyákoldó, mely kevésbé finom, mint az, amitől Egyeske megfullad, de barátságosabban könnyíti a pangó váladék ürülését. A hányásig köhögésnél minden jobb, még a folyékony, kávéskanálnyi 2 kalóriás cukorka is. Ez gyerekfejjel is könnyen felfogható.

Az anyatudásom is gazdagodott. Ha a gyermek antibiotikumot szed a javulás jele a látszat-rosszabodás. Azaz, jót jelent, ha a gyógyszerkúra elkezdése után, (esetünkben) mindennemű felsőlégúti területből, mindenféle váladékok távoznak. Eddig nem folyt az orra? Most már ömlik? Juhé! Akkor jövünk ki belőle! Ürülnek le a pangó pontok. Ennyire egyszerű.

Említettem, hogy az évem jeligéje a küzdelem és hála. Ennek jegyében minden bejegyzésem végén ki fogok emelni valamit, amiért aktuálisan hálás vagyok. Most, január 19.-én az egészségünkért vagyok hálás, annak ellenére, hogy megint elővettük orrsziporszi barátunkat. De minden anya tudja, hogy fogzós takony, nem takony (a sörre vonatkozó apatudás analógiájára, azaz egy sör, nem sör stb.). Nem túl gusztusos a takony végszó, ezért hadd hozzak egy kedves, betegséggel kapcsolatos verset Varró Danitól:

Baciluskergető

Mit képzelsz, te bacilus,
nem mész innen rögtön?
Egy babába belebújsz, 
aki ilyen pöttöm?
Sátorfádat szedjed fel,
hagyjál minket nyugton!
Köss inkább a szomszédban ki,
az én öcsém Varró Jancsi
nincs momentán itthon.

Múljál el, vagy pofon lesz,
hallod-e te nátha?
Sipirc innen, míg a sarkad
nem kötözöm hátra!
Nem szégyelled magadat?

Nem pirul az orcád?
Elmész innen a fenébe,

bújj a bagoly fenekébe,
a hét meg a nyolcát!

Ráhangolódás - "neon csillag állt felettünk..."

Idén is irgalmatlan korán kezdődött az advent. Tudjuk, hogy mikor? Pontosan november másodikán, mikor is minden magára adó áruház elpakolta a halottak napi mécseseket és kitette a karácsonyi dekorációt.* Van, aki már ekkor elolvad gyönyörűségében, és karácsonyig dúdolgatja a "lászt kriszmösz, áj gév jú má hát"-ot, vagy az "ól áj vánt for kriszmösz iz jú"-t, vagy egyéb karácsonyi slágereket/ dalokat, van, aki kevésbé lelkesedik a korai retinaroppantó neonparádéért, van, aki Pató Pál és van, aki már megszokta. Engem még mindig meghökkentenek a novemberi Mikulások, a korai karácsonyi akciók és már előre rémiszt, hogy vajon idén mekkora lesz a karácsonyi káosz. Advent első vasárnapján már startol a hisztéria és szinte lehetetlen parkolóhelyet találni az áruházaknál. Ezután a helyzet fokozódik, és mindenki csak saját felelősségére induljon shopping körútra, neadjisten ezüst- vagy aranyvasárnap. Szóval, november 3.-án már ne késlekedjünk, mert "itt a karácsony máris"...

Anyánk, ki vagy a konyhában,

Hányszor mondtam már a neved?

Jöjjél már el a mosogatótól!

Hadd legyen már meg a mi akaratunk!

Amint a fejünkben, úgy itt helyben is.

Mindennapi só liszt gyurmánk add meg nekünk ma!

És bocsásd meg a mi csínjeinket,

miképpen mi is megbocsátjuk a ti ballépéseiteket, amiket műveltek apával.

És ne tegyél minket büntetésbe,

de szabadtís meg a pókoktól.

Szívem minden szeretetével kérek mindenkit, hogy értse jól az előző sorokat! Semmi szándékom csúfot, vagy gúnyt űzni az Úr imádságából. Kicsit szlengesen fogalmazva, annyira adta magát a mostani napjaink történéseihez, hogy kénytelen voltam felhasználni. Remélem ez nem a szentségtörés kategória...

Amikor mondjuk a miatyánkot, akkor sorra kéréseket fogalmazunk meg az Úrnak. S az egész átírásnak ez a veleje. Semmi mást nem hallok egész nap, mint kéréseket. Türelem fogytán a kérések átminősülnek akarat kinyilvánításokká. Majd az összes megnyilatkozás artikulálatlan üvöltésbe csap át. Szép kis metamorfózis.

Na, szóval. Azt vettem észre, hogy az ébredésünk pillanatától kérések, kérdések sorát zúdítja rám Egyeske. "Anya, nézhetek tévét? Anya, ehetek nutellás kenyeret? Anya, játszhatok a mobiloddal? Anya, átmehetek tütü mamához? Anya, villamosozunk? Anya, játszol velem? Anya, kimegyünk a kertbe? Anya, elmegyünk a játszótérre?" stb.

És mit válaszol, kivétel nélkül az összes kérdésre a magasságos mama? Azt, hogy nem. Mentségére szóljon, hogy meg is indokolja. Rendszerint. Az indoklás hossza a kérdések elhangzásának számával fordított arányosságban nő, azaz rövidül. Minél többször hangzik el egy kérdés, annál rövidebb a válasz. A legvége a számomra legutálatosabb indok, ami valójában nem is indok, a csak. Hol van még a nap végét jelentő apa kulcsának zörgő hangja? És már hangulat van.

A mianyánkos párhuzamot továbbvíve: Anya látá, hogy mindaz, amit reagált, rossz. De hát, ugye a napi rutin feladatok kegyetlenek. Minden nap elém állnak ők is, hogy "Na, mikor végzel el"? Szívem szerint azt mondanám, amit Egyeskének is: "Mindjárt" vagy "Majd" vagy "Nem". Mégse teszem. Tudom, hogy már rengetegszer agonizáltam a prioritások és az elvárások kérdésköreiről, de még mindig csak részmegoldásokat találtam.

1. Este kell főzni.

2. Venni kell egy mosogatógépet.

Eddig jutottam. Elég karcsú. És ezt a vonalat nem is viszem tovább, mert már majdhogynem unalmas. Viszont a kérdések özöne felvet egy másik, talán más anyák előtt is ismert problémát, a NE, illetve NEM szavak gyakori használatát anyai részről (is). Lassan szinte másból sem áll a szókincsem, csak a ne-ből és a nem-ből. És ez baj. Sok cikk foglalkozott már a témával.

A legutóbb olvasott írásban a következő 3 lépést javasolták a negatív felszólítások helyett (Ne csináld!), mondván (írván) ezen lépések betartása révén minden megváltozhat. Idézem a 3 lépést:

"Így beszélj a gyerekkel – légy pozitív!
1. Kerüld a negatív felszólításokat. (“Ne csorgasd ki a vizet a kádból!”)
2. Próbáld meg pozitívan megfogalmazni a kéréseidet. (“Próbálj úgy játszani, hogy bent maradjon a víz a kádban!”)
3. Törekedj rá, hogy ha lehetséges, felszólítások helyett választási lehetőséget kínálj fel. (“A kis kannával vagy a halacskákkal akarsz játszani a vízben? De úgy játsszunk, hogy a víz bent maradjon a kádban, jó?”) Ezáltal sokkal inkább úgy érezhetik a gyerekek, hogy van beleszólásuk a saját életük irányításába. És ez így is van. El tudom képzelni, hogy ez a fajta kommunikáció szülő és gyereke között milyen fontos lehet kamaszkorban!"

A teljes cikk itt olvasható:

http://felelosszulokiskolaja.hu/index.php/2015/01/28/miert-fontos-a-gyermekek-eleteben-a-napirend-2/

ÉRVEK PRO ÉS KONTRA

ÉRVEK

Alapjaiban egyetértek a fent megfogalmazott lépésekkel, de néhány ponton kiegészíteném őket.

1. Próbáld kerülni a negatív felszólításokat!

A túl sok ne és nem megbéklyózza a gyerekeket. Ha a legtöbb törekvése falakba ütközik, hol van az ő kis territóriuma? Mit csinálhat egyáltalán önszántából, örömmel? "Ne ordíts! Ne csöpögtesd le! Ne rohangálj!" Hangos, maszatos, szeles? És ez baj? Üljön egyhelyben, csendben, mozdulatlanul? Az a bonsai, nem a gyerek...  

Ha a saját életünkből indulok ki, akkor elviselhetetlen a gyerekem, ha: unatkozik, fáradt, túlpörgött, magányos, álmos, sikertelen (és, ha testvére születik). Tehát akkor rosszalkodik, ha nem érzi jól magát a bőrében. Tetézem a bajt, ha én ilyen állapotában csak "ezt ne csináld, azt ne csináld"-okat mondok neki. Ilyenkor ordít a végén mindenki. 

2. Fogalmazz pozitív módon és pontosan! Ne utalgass!

"Kérlek, próbálj meg úgy fürödni, hogy ne legyen minden vizes!" Bzzzzzzzz-szól a figyelmeztető csengő. Rossz mondás! Mert mire a fürdőbe érsz már ázik minden. Pontosabban nem minden, javít ki a hároméves, a plafon nem ázik. Tényleg. Jogos.

Próbáljuk azt mondani, amit valójában szeretnénk és lehetőleg már-már szájbarágóan pontosan fogalmazzunk. Azt számon lehet kérni. Az utalgatást nem. "Kisfiam! Figyelj arra, hogy az összes víz a kádban maradjon!" Fekete, fehér, igen, nem játék.

Vagy igyál egy kupica Unicumot. Tudod, csak pozitívan... 

3. Fel lehet kínálni a gyereknek választási lehetőséget, de a választások között ne legyen minőségi különbség. 

Egy előadáson hallottam erre egy jó példát (Pécsi Ritától): Ne azt kérdezzük a gyerektől, hogy, mit kérsz vacsorára, szalámis vagy nutellás kenyeret? Nagy valószínűséggel az utóbbit fogja mondani. Azt kérdezzük, hogy vajas kenyeret kérsz, vagy szalámisat? Ez egy kategória. És ha lement a sós, jöhet a nasi. Lekváros vagy nutellás? Ha a kádas példánál maradunk: "Mivel akarsz játszani? A flakonnal vagy a szivaccsal? Figyelj arra, hogy a víz a kádban maradjon!"

ELLENÉRVEK

Az idézett szöveggel nagyjából, sőt már-már teljes egészében egyet értek, csak van néhány aggályom a leírtakkal kapcsolatban egy" ma nem mondom azt, hogy ne csináld" nap után.

 1. A "ne" típusú felszólítások általában rövidek és lényegretörőek. "Ne hangoskodj!" Amikor én, elvetemült, gaz, galád anya ilyeneket használok, rendszerint meg is indoklom, hogy miért ne csinálja, pl. "mert szeretném elaltatni Ketteskét". Persze ez az engedelmesség eredményén semmit sem változtat. Maximum annyit, hogy ha nincs indok, egy pillanatra megszakad a nem kívánt tevékenység. Pontosan egy miértnyi szünetre. Tehát a negatív felszólítás rövid. Ez passzolna is a régen egyetemen tanultakhoz. Merthogy, azt is tudjuk, mindenféle pszicho és pedag olvasmányokból, hogy a gyermekeknek rövid, lényegretörő utasításokat kell megfogalmazni, különben elvész a lényeg.

Egyes számú AGGÁLY: Ha nem a ne csináld ezt/azt formulát használom, a mondandóm hosszú lesz. Vajon figyel-e rá a gyerek? Már néha a hátamban éreztem Pázmány Péter cinkos tekintetét, mivel annyira gyönyörű, cirádás barokk körmondatokat kreáltam egy egyszerű "ne ordíts" helyett, hogy azt már ő is megirigyelte...

2. Leszögezném, hogy nem szeretem a pellengérre állított felszólítás típust, de mire átprogramozom az agyam pozitív módba, már tárgytalanná válik maga a felszólítás is, hiszen addigra minden és mindenki felébred, összetörik, csupa víz lesz, leesik, szétesik, beragad, szétfröccsen, szétkenődik, természetesen véletlenül. Esetemben sok javulást hozhatna némi gyakorlás, üres óráimban, de akkor ugye, blogolok. Humort mellőzve, tényleg a pozitív megfogalmazásmódban látom a megoldást, de így nekem a felszólítás nagyon hosszúra sikeredik, mert az indoklás, ami a ne csináld típusú felszólítást követi, ide ékelődik be. És azt gondolom, hogy ez már túl sok információ. 

Kettes számú AGGÁLY: A hosszú szülői monológ nem gyerekbarát. Vajon eléri-e a fejecskét a lényeg? Az bizonyos, hogy kizökkenti a pozitív hangnem, mert szerencsétlen Egyeske tőlem, sajnos, nem ezt szokta. Mondjuk, ha már kizökken, az fél siker. Nem?!

3. Mindig felhúzódik a szemöldököm a gyerek és választási lehetőség szavak összekapcsolásakor. Na nem azért, mert én egy szíjjal fel-alá járkáló türannosz (hogy van ez nő nemben? türanna? türannae?) vagyok, hanem az öröklött nevelési archetípusok miatt. Mert ugye, valahol mindenki hallani vélte már, hogy a szülő mondja meg, mi a jó a gyereknek. A szülő dönti el. Ezzel én csak bizonyos mértékben, bizonyos szituációkban tudok azonosulni, általánosságban véve semmiképpen sem és akkor is a gyerekkel együtt.

A szemöldökfelszaladás egyik oka tehát, a saját helyem képlékenysége a mindent megmondó türannosz és a teljesen szabadelvű laissez faire x kromószómás szülőegyed skálán. Vajon melyik a kisebb rossz? A mindent válasszon ki a gyerek, illetve majd a gyerek megmondja mi a jó neki hozzáállás sokszor átválthat abba, hogy a gyerekkel egy szinten vagyok én, mint anya. Sőt inkább még eggyel lejjebb. Nem ezt nevezzük egyenlőségnek (szerintem).

A szemöldökfelszaladás másik oka, a példa megfogalmazásmódja. És itt most nem a halacska szóra gondolok, vagy a kicsinyítő képzőkre, vagy a becézésre, vagy a T/1-re. Hanem arra, hogy a kérés végén ott a "jó?" szócska. Ez egy magas labda, amit nemcsak egy kamasz csap le, hanem a dackorszakos hároméves is. "Próbálj úgy fürödni, hogy ne jöjjön ki a víz a kádból, jó?" "Nem, nem jó." 

Már foglalkoznak, foglalkoztak ezzel a témával (szülők/ mások felett uralkodó gyerekek és a határozatlan szülő témakörrel) hozzáértők is:

http://www.babaszoba.hu/articles/kisgyerek/Ne_nevelj_zsarnokot_a_gyerekedbol?aid=20110913195736

http://www.hetek.hu/eletmod/201007/miert_valnak_zsarnokka_a_gyerekeink

Hármas számú AGGÁLY: Ha választási lehetőséget kínálok, akkor is az általam meghatározott flexibilis határok között tegyem azt és olyan módon, hogy szülő maradjak. Vajon én irányítok? Nem jó a gyereknek, ha átadom neki a stafétát.

Igazából szépen körüljárva a kérdést ugyanoda jutottunk vissza, ahonnan indultunk. Maximum az attitűdünk változott a "ne csináld"-dal kapcsolatban. Ha változott... De, ha már nagyon unnánk az állandó szóismétlést a gyerekkel folytatott indulatos interakciókban, akkor egy próbát megér egy "ne csináld" mentes nap! Nálunk drasztikus változást hozott.