anyatudja

Szó, ami szó elnyelt az anyaság bermuda háromszöge, és egy elég komoly metamorfózison estem át, ebben a senki által be nem határolt, sokak által rettegett helyen. Háztartási gép lettem.

Szinte észrevétlenül, mondhatni egyik napról a másikra lettem érző robot. „Pfujj!”- hallom az ősanyák vesékbe hatoló kiáltását. „Hogy lehet ilyet mondani!”. Nos, mielőtt megkövezne bárki is, én ezt az állapotot szeretem, sőt én választottam. Egyébiránt pedig nem kívánom ezt jobban kifejteni, mert már tele van a hócipőtől kezdve az internet összes bugyrán át minden az őszinte anyák őszinte vallomásaival, amik hol szépen, ízesen-ízlésesen, hol kocsisi káromkodásokkal teletűzdelve, hol humorosan, hol inkább irónikusan vannak tálalva. Továbbá legjobban, leghitelesebben a napirendem tudná bemutatni, miért mondom magamra, hogy érző háztartási gép. (Figyelem! Túlzó, karikírozott, érzelemvadász anya-napirend következik)

NAPIREND:

06:00 – 08:00 Reggeli(k). Kettes gyerek az intervallumban felsír, enni kér. Pelenkacsere, szoptatás (min. egy óra hossz), fél liter víz húzóra. Kettes gyerek alszik. Anya visszapihen, ha ketteske intervallum elején kelt, ha nem, akkor nem. Egyeske is felkel. Alsóruházat gyors lerángatása. Megpisiltetés. Felöltöztetés vol. 1. kinézés a kertkapura nagyi nem tett-e be valami fincsi pékárut. Ha tett be, reggeli előkészítése. Ha nem, reggeli kiagyalása, és előkészítése Mekgájver módra (semmiből, valami ehetőt). Szoptatós és gyerektea lefőzése, nem összekeverése. Anyaüzemanyag betankolása (értsd egy jó nagy bögre kávé húzóra). Életérzés: Jézusom! még csak 7:20! Mi lesz ma még itt?

Majdnem így néznek ki a reggeli szendvicseim. Majdnem. Kenyérből vannak és van rajtuk valami…

08:00 – 11:00 Házimunkák rendszerezése (égető, meg kell csinálni, meg kellene csinálni, egyszer meg kell majd csinálni, majd megcsinálja valaki). Égető házimunkák elvégzése: mosogatás, mosás, teregetés, ruha leszedése, szétválogatása, elpakolása, vasalnivalók kiválogatása, minimál rendrakás, wc kitakarítása. Közben Egyeske kismilliószor pisil, vagy kakil, pisil és kakil, pisil és/vagy kakil, kiborítja a reggelit, szétkeni a bútorzat minden elemén, tevékenysége közben imamalomszerűen hajtogatva: „Ábi véletlenül…” Átöltöztetés vol. 2. Ketteske felkel, szopik, vigyorog, szopik, vigyorog, becsinál, pelenka és ruhacsere. Ha éber, két gyerek összeengedése, anya lájkol pár üzenőfali posztot, eközben Egyeske megeszik egy tubus fogkrémet. Tízórai előkészítése. Kis játék Egyeskével (kirakózás, kisautózás). Életérzés: Miért kell mindent nekem csinálnom??? Háttérben két gyerek üvölt (tudom, hogy csak kettő, de a decibel alapján nem hiszem el, hogy csak kettő).

11:00 – 12:00 Kerti parti. „Anyaaaa, gyereeee….”. Mászókázás a várban, homokozás, jó idő esetén medencézés, közben fél lábbal és fél kézzel a meg kell csinálni házimunkák elvégzése mindezt egyik mellel Ketteske szájában. Ha kutymának nincs vize adni, ha kókad a virág meglocsolni, ha lépni nem lehet a teraszon a kosztól lesöpörni. Kukanap esetén kukák behúzása (de jó, hogy van már szelektív kukánk is). Ha valami garázsmenet, akkor kivinni a garázsba. Bokatörő lehullott zöld diót és almát összehúzni. Ha csengetnek a régész tanoncok azzal a felkiáltással,hogy jöttünk ásatásra, akkor kicsit megpróbálni előbányászni a bútorokat a penetráns por alól. (A feltételes feladatok, amik „ha”-val kezdődnek, nem minden nap vannak, hála a Jóistennek!)

12:00 – 13:00 Ebéd. Azaz armageddon. Ömlik a víz a fürdőszobában, mert Egyeske kezet mos. Ketteske nyüglődik alvás közben. Terítés, étel melegítés. Egyeske arccal belefordul az ételbe, mert még nem ért oda a kanál. Szétkeni magában, a székszoknyában, abroszban (ezért nincs manapság fent abrosz, de mivel a szót ismeri, látható, hogy volt használatban, valamikor…) Átöltöztetés vol. 3. Romeltakarítás. Közben a NASA munkatársai csöngetnek be kérvén az asztalon kialakult ragacsos elegy receptjét, mondván, egy  ilyen oldhatatlan massza biztosan jól jönne az űrhajózásban, űrkutatásban is. Életérzés: Olyan a ház, mint egy Hieronymus Bosch festmény (kaotikus, undorító és nyomasztó, és mindig van valaki aki meztelen).

13:00 – 15:00 Egyeskét rábírni a délutáni alvásra mellel Ketteske szájában. Sokáig sikertelenül. Többször gyerekre üvöltve a parancsszót: „Aludj már!” Türelem fogytán fogy, lelkiismeretfurdalás nőttön nő, álomország távolodik, anya keze közeledik (a saját hajához, hogy kitépje). Mindkettő (?) üvölt, ezek alapján egyik sem alszik. Életérzés: Istenem, Istenem miért hagytál el engem?! Valahogy mégis elalszanak (=isteni csoda).

15:00 – 17:00 Rendrakás. Anyaidő. Horgolás, internetezés, olvasás. Közben többször felsír mindkettő. Az intervallum végéhez közeledve uzsonna előkészítése. Második tankolás (=kávé). Életérzés: Kitartás! Mindjárt itt van apa!

17:00 – 20:00 Apa megérkezése előtt uzsonna, utána mókázás apával. Mosogatás, rendrakás. Ketteske szoptatása a teljes intervallumot lefedve. Másnapi ebéd elő-, és elkészítése. Ha kell bevásárlás Ketteskét magamra kötve. Nagymama meglátogatása. Vacsora. Mosogatás. Életérzés: Nemsokára alvás! Mi vaaaan?! Még csak ennyi az idő??? Édes Istenem…

20:00 – 21:00 Fürdetés = armageddon 2. Bokáig érő víz a fürdőben, Egyeske rásegít a teli emésztőre. Kiissza a pisis fürdővizet. Ketteske láthatóan és hallhatóan nem alszik. Jé, még mindig/ már megint szoptatok? Életérzés: A Resident Evil zombijai hozzám képest kismiskák…

21:00 – 23:00 Altatás. Mindenkié. Anya a kádban alszik.

23:00 - 2:00 Képszakadás. Talán aludtam. De lehet, hogy csak álmodtam, hogy aludtam.

2:00 – 3:00 Ketteske cuppog, enni kér. Szoptatás után Egyeske megpisiltetése, hogy ne ágyneműhúzással induljon a nap. Fél liter víz húzóra.

3:00 - 6:00 Mit is csinálok? Alszom? Ezt hívják úgy?

Az extrák

A napirendem napi átélése révén fergeteges felfedezésekre tettem szert. Amerika nagyságúakra. Bizony! Heuréka!

• az anyaság másokról szól. A mindennapi rutinfeladatokról, meg a kapott, rám ruházott feladatok ellátásáról (kocsi forgalmijának meghosszabbítása, gyerekek orvosi ügyeinek intézése). Persze rólam is szól, de inkább másokról (százalékos arányokba ne menjünk bele, mert egy picit lehangoló az eredmény, na de kit érdekel!).
• a gyerekeket magamnak szülöm, Önnön szórakoztatásomra. Persze kis hazámnak is, meg a világ népességének növelésére is (és egyéb hangzatos blődsgek sora fogalmazható meg). És azért szültem, mert szülni akartam. Ezt az alapgondolatot jól észben kell tartani és előcitálni panaszkodás esetén. Folytatva a felfedezések sorát: legtöbbet én leszek velük, az én szabadidőm (micsodám???)/ hétvégém (azmiaz?)/ időérzékem/ józan eszem szűnik meg nevelésük tizen-huszon éve alatt. És ez a legjobban van így!

Lehangoló? Humorérzék, önkritika, istenhit, férj, nagyszülők, csoki, shopping stb. (a sor tetszőlegesen folytatható) nélkül bizonyára az lenne. Vagy nem. Mert a gyerek puszta léte öröm, minden nehézség dacára. Erre jöttem én rá.

Ezek az én legfrisebb heurisztikus anyatudásaim.

Még csak Egyeskével vívtuk a mindennapi csatáinkat, mikor egy szaklapban (értsd Nők Lapja, vagy Nők Lapja Psziché) olvastam arról, hogy sok elvetemült, alávaló, gaz galád szülő, bizony maffia módszereket alkalmaz csemetéje nevelésekor. Pfujj! „Én aztán soha! És egyébként is, szó se lehet róla!” - gondoltam magamban az első sor elolvasása után. Majd a cikk sorolta a módszereket:

Fenyegetés, megfélemlítés, megvesztegetés, bántalmazás, kínzás, lelki terror, verbális agresszió stb. (biztos, hogy a nevelésről beszélünk?)

Egyeske erősen dackorszak motivált állapotban leledzik a hét hét napján, a nap 24 órájában, így a rózsát termő türelmet már csak hírből ismerem, a rogers-i szeretet alapú, feltétel nélküli elfogadást pedig hajdanában-danában az egyetemen tanulhattam, de már elég  homályosak az emlékek… Egy szó, mint száz harcolunk. Egyeske velem, magával, mindenkivel (még a szerepjátékai közben is dacol). Én szintén. Harcolok Vele, magammal, mindenkivel. Ám a harctér legnehezebb terepének az elveimmel való hadviselés tűnik.

Mert ugye, vannak az elvek, elképzelések már az első pozitív terhességi teszt után. Mindenre kiterjedően. A melltartóbetéttől (textil legyen vagy eldobható) az unokáimmal való kapcsolatomig (jelzem, még csak egy pozitív teszt birtokosa vagyok, amikor ezekre vonatkozóan már elvrendszert gyártottam). És természetesen arról is vannak elképzeléseim, hogyan fogom nevelni az aprólékokat, mert hát, ugye, a neveléshez mindenki ért, (mint a focihoz, politikához stb). Nem szükséges hozzá kézzel fogható gyerek.

Megfogadom, hogy mit fogok és mit nem fogok alkalmazni. Elolvasom az összes Vekerdy-t. Minden szakirodalmat kikölcsönzök az összes Szervinből (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és alkönyvtárai), kibérelek egy kamiont és hazafuvarozom. A könyvek áttanulmányozása és a barátokkal, rokonokkal, üzletfelekkel folytatott diskurzusok után már megdönthetetlen alapokon nyugszik a saját nevelési rendszerem. Jöhet a gyerek! Nevelésből perfekt vagyok!

De már egy kicsit szülés közben megbukom…

Fenyegetés, megfélemlítés

A fenyegetés egy aljas, gusztustalan eljárás. Azért undorító, mert amikor elhagyja a számat már undorodom magamtól, hogy hogyan mondhattam ilyet. Eme rossz tulajdonsága és minden egyéb hozadéka ellenére sem tudok teljesen leszokni az alkalmazásáról.

Mert amikor elfogy a szép szó, a türelem, a higgadtság, az idő, a haj a fejtetőről és az idegtől kicsap a hideg, meleg veríték, remeg kezem, lábam, térdem, talpam (a jól ismert angol nörszöri rájmsz analógiájára /head and shoulders, knees and toes/), és egyébként is önkívületi állapotban vagyok teret engedvén ösztön énem problémakezelési módszereinek, akkor mi mást csináljak, ha nem akarom addig ütni, amíg mozog, a fejem a falba (nem, nem a gyereket, dehogy!). Na, a fentebb vázolt esetekben tessék már megasszondani, hogy miért nem jó alternatíva a fenyegetés?!

Lássuk a Nevelési dráma első felvonását:

Helyszín: közterület

Szereplők: Fúria (anya) és Puttó (gyermek), Kar (járókelők)

Az übercuki szelektív hallással megáldott elsőszülött Puttó rakétaként száguldozik az út közepén a futóbiciklivel. Fúria szól.

FÚRIA: Kisfiam! A kereszteződésnél állj meg! Mindjárt odaérsz! Lassíts! Állj meg! Állj már meg! Azt mondtam, állj meg! Nem hallasz?! Állj már meg!

Fúria nekiiramodik és megragadja Puttót. Puttó hisztérikus üvöltésbe kezd.

KAR: Nézzétek! Micsoda kegyetlen anya! Még ilyet! Nahát! Bezzeg az én időmben!

FÚRIA: Mit mondtam? Azt, hogy állj meg! Ha nem állsz meg, elveszem a biciklidet/ nem jövök ki soha többet veled az utcára/ eltöröm kezed lábad stb.

Nevelési dráma második felvonás

Helyszín: szoba

Szereplők: Fúria, Puttó, Ded

Ded és Puttó fáradtak. Fúria gigászi küzdelmet folytat az elemekkel és mindennemű természetfeletti erőket segítségül hívva altatni kívánja szülöttjeit. Egyidőben.

FÚRIA: Kisfiam! Szoptatnom kell Dedet, úgyhogy próbálj meg egyedül elaludni, a mellem fogdosása nélkül.

PUTTÓ: NEM! Nem alszom! Hívd a nagymamát!

DED: Oáááááá!

FÚRIA: Fiam! Ha üvöltesz, nem tudom elaltatni a Dedet. Jön a mama, de csak a délutáni alvás után.

PUTTÓ: NEM! Most jöjjön! Nem alszom! Meg akarom fogni a cicid!

FÚRIA: Kisfiam! Ha nem alszol, akkor nem jön át a mama. Akkor megmondom neki, hogy ne jöjjön, mert Puttó nem aludt délután.

PUTTÓ: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Brühühü…

DED: Oááááááá!

Hmmm… És látjátok feleim szümtükkel, a fenyegetés nem más, mint egy hihetetlen egyszerű „ha (nem)” -  „akkor (nem)” szerkezet, melyben a második tagmondat valami pozitív dolog megvonása, ha nem tesz eleget az első tagmondatban foglaltaknak. Szerény véleményem szerint hihetetlenül alattomos „nevelési módszer”. Szinte észrevétlen az alkalmazása.  Bizonyításképp nézzük meg a „háromig számolok” sokaknál bevált stratégiáját.

Bontsuk ki a redukált szókapcsolatot kicsit szájbarágósan. „Háromig számolok kisfiam, ha addig nem csinálod meg, amire kértelek, akkor jön a szankció.” A szankció milyen neműségét teljes mértékben a szülői kreativitás határozza meg. Tehát a számolósdi is fenyegetés, csak becsomagoltan.

A megfélemlítést én a fenyegetés negatív változataként értelmezem. Nézzük az egyes számú nevelési drámát fenyegetés módozatban: „Ha nem állsz meg, valami olyat csinálok veled, ami neked valamilyen nemű fájdalmat okoz”. Például megverlek, tönkreteszem a játékod, világgá megyek stb.

Nevelési dráma harmadik felvonás

Puttó, Fúria

PUTTÓ: Anya! Mikor játszol velem?

FÚRIA: Ha megszoptattam és elaltattam Dedet, elmosogattam, megfőztem, kimostam, kiteregettem, elpakoltam a ruhákat és kicsit rendet raktam. Na, ezek után szívesen játszom veled.

Puttó hisztérikus állapotba kerülve ordítja

PUTTÓ: Nem!!! Most játssz velem! Most! MOST!

Fúria hisztérikus állapotba kerülve ordítja

FÚRIA: Kisfiam! Nem csinálja meg senki se helyettem! Muszáj megcsinálnom! Kérlek, játssz addig egyedül!

PUTTÓ: Anya! Gyere már! GYERE MÁR!

FÚRIA: Nem tudok!

Puttó önkívületi állapotban sikítva sír

PUTTÓ: Gyere már, anya! Á!

FÚRIA: Kisfiam! Ha nem hagyod abba, elvesztem a türelmem, és rád csapok.

Értem én, hogy fenyegetni nem jó, meg nem szép, meg káros, de akkor mi marad? Mert ha az ember lánya megfogadja, hogy nem veri a gyereket, nem ordít vele, akkor a következő lehetséges legkisebb agresszióval járó módszer a fenyegetés lesz, amivel hirtelen célt lehet érni. Ha a céljaink rövidtávú célok. Itt az a kérdés, hogy a gyereknevelésben érdemes e rövid távokban gondolkodni…

Illetve az is kérdés, hogy mi a fenyegetés következménye? Igaz, hogy nem annyira agresszív, vagy fájdalmas, mint a fizikai bántás, vagy a verbális agresszió, de mi fogja ténylegesen motiválni a gyereket a fenyegetés során? A FÉLELEM. Az attól való félelem, hogy anya elveszi azt, amit szeretek, vagy kárt tesz benne. Vagy a veréstől való félelem, vagy a szeretett személy elvesztésétől való félelem. És ez így nincs rendben. Lehet, hogy a fenyegetés után szót fogad, a félelem hatására, azonban hosszútávon a félelemből való cselekvés biztos nem célravezető. Még messzebbre tekintve felnőttként is megjelenhet a problémamegoldásban, vagy konfliktuskezelésben.

No, de nem vagyok én pszichomókus. Most csak gyakorlom a Descartes-féle létértelmezést (Gondolkodom, tehát vagyok). És egyébként is, hova okoskodom. A baj, hogy anyaként muszáj erről morfondírozni.

Annyi kérdésem van még ezzel kapcsolatban, hogy csak na. Mi a különbség fenyegetés és következetesség között? Akkor fenyegetés, ha nem teszem meg, amivel fenyegetem? Vagy megteszem, de utána visszakozom? Vagy akkor nem fenyegetés, ha beváltom, amit ígértem és nem is vonom vissza? Vagy már megette a fene ott az egészet, amikor azt mondom, hogy „Ha nem állsz meg, akkor ezt és ezt csinálom”? És mi a helyzet azzal, amikor mindezt negatív érzelmektől mentesen teszem, teljesen higgadtan? Akkor fenyegetés, vagy valami más?

És újra a kérdés: Mit csináljak fenyegetés helyett? Javaslatot, építő kritikát szívesen fogadok.

Hogyan is kezdjem? Csapjak a közepébe, s utána haladjak visszafelé? Vagy indítsam Léda tojásaitól, azaz a kezdtetek kezdetétől, mikor anya megteremtette a friss család világát? Az első napon Anya kiguglizta egy gyerekszobafalra festhető fa képét és a kötött madárkák mintaleírását:

http://zitameilinger.blogspot.hu/2011/01/kotott-madar-knitted-bird.html  – (a minta, a saját madarakról később)

A mi fánk, még madártalanul:

S látá Anya, hogy mindaz amit a guglin talált, jó.

Vagy kezdjem inkább a 2014-es karácsonyi ajándéktárral, adventi kalendáriummal, cinke etetővel? “Ez a kérdés, válasszatok!”

No, nem ennyire drámai ez…

Mivel nagycsaládban élünk és előnyben részesítjük a kézzel készített ajándékokat, már jócskán advent előtt elkezdek a leendő ajándékokkal foglalatoskodni. Mondjuk, november elején. Legkorábban a következő karácsonyt megelőző karácsony negyednapján, amikor "köszönt és minden jót kíván, négy nyafka macska, három veréb zenész, két gerle és egy csíz a csupasz körtefán" (Ismerjük a verset, ugye?! Ha nem, alant a link).

http://www.nefmi.gov.hu/letolt/retorika/ab/szoveg/komm/karimond.htm

Miközben ajándékötleteken agyaltam, a 4 éve molyosodó, ázó cingegolyókra vendégek érkeztek. Ezt látva böngészni kezdtem saját készítésű madáretetők után. Évek óta gyűlnek a parafadugók a kreatívos szekrényben, úgyhogy egy parafás madáretető mellett tettem le a voksomat (egyébként nem vagyunk alkoholisták, és az évek alatt nem 1-2 évet kell érteni, hanem legalább 10-et).

Ötlet innen: nem saját a minta, de pillanatnyilag sehol sem lelem… A keresett kifejezés “madáretető házilag” volt.

Rögzítés: 4 avas csavar a fa talpazatba, spárga, diófa, gyerek hintájának hűlt helye (utóbbi természetesen fakultatív), magvak.

Cinkék ajándéka: pipa. (bele is mennek!:)

Most jön a neheze, a családok. De ez egy következő bejegyzés témája lesz.

2013 karácsonyán horgoltam egy piros mérges madarat és egy hozzá tartozó zöld disznyót az öcséimnek, egy cicás mobiltok kíséretében a húgomnak.

Minta innen: http://nerdigurumi.com/2011/12/angry-birds-amigurumi-pattern.html

Huginak kötöttem egy kámzsa sálat is. Továbbá horgoltam hópelyheket a férjem nagynénjének és a férjemnek egy sapkát is. Varrtam egy kicsire összehúzható, könnyen hordozható bevásárlószatyrot a férjem édesanyjának. Naptárakat szerkesztettem családi fotókkal, minden hónapban az adott hó ünnepeltjével és bibliai ige-idézetekkel (összesen 4 különbözőt). Kötöttem 3-4 adventi koszorút is, még karácsony előtt…

Édes félmosolyos-nosztalgiázós érzés fog el, amikor visszagondolok 2013. december 23-ra. Férjem, fiam édesdeden alszik (így aludhatott a másnap születendő gyermek Jézus annak idején a betlehemi jászolban), mindeközben anya egy neki való csatorna (Lájfnetwörk) műsorát hallgatja a vezeték nélküli fülhallgatón, keze közben csak jár, horgolja az engri bördöt, háta közepére kívánva és akkor is már azon járnak a gondolatai, hogy anya tudja, mi a jó…

• Anya tudja, hogy karácsony előtt nem kell aludni, úgyis elnyom majd a sok káposztás, halászleves, mézeskalácsos bejgli…
• Anya tudja, hogy ha kész ez a madár úgy elrúgja, hogy akkorát szálljon, mint a mobilos  játékban (badarság, hogy azért jó a kézzel készített ajándék, mert az ajándékozottra gondolunk a kreáció közben…pff… egyébként pedig, DE).

Viszont azt anya nem tudta előre, milyen melegség önti majd el, amikor a két öccse (18 év, 24 év) a horgolmányaival tér nyugovóra karácsony után. Anyai túlzás: nem alszanak velük, de ki vannak téve az ágyuk fölött, mellett lévő polcokra (kénytelen vagyok ezt írni, nem hozhatom őket kényelmetlen helyzetbe).